Admirális – FIUME Expressz – Expedíció a Szentkorona Gyöngyéhez – 2017. szeptember 22-25. 4 nap/3 éj

Esemenynaptár2017

„Számomra a tenger, Fiume és Abbázia között, még mindig a „magyar tenger”, akkor is, ha tudom, hogy a történelem időközben odaadta az olaszoknak a Szentkorona Gyöngyét. De más a szárazföld és más a tenger. Ez az öböl mélykék vizével az én külön, szerény és csöndes irredentám. Az egész világból ez az öböl az a hely, ahol a magyarnak közvetlen köze volt a tengerhez. Visszajárok ide, örülök, ha valamelyik fiumei őslakó magyarul felel kérdéseimre, szeretek sétálni Abbázia és Lovrana között, a babér illatú tengerparti sétaúton, ahol szüleink és nagyszüleink udvaroltak már egymásnak, s esténként szívesen átmegyek Voloscába, leülök a part menti kiskocsma előtt, megiszom egy negyed liter isztriai vörösbort, és drámai helyzeteken vagy más ilyen reménytelen feladatokon töröm fejem. Minden évben elmegyek ide, néha csak két, három napra.”

Márai Sándor (részlet a Dráma Voloscában elbeszélésből)

fiume1

 

 

A „Vasutazz Velünk” csapatának következő célpontja Baross Gábor életművének ékköve, Fiume tengeri kikötője.A város 1776 és 1918 között – kisebb megszakításokkal – hazánk része, a Szentkorona Gyöngye volt.

A PROGRAMRA A JELENTKEZÉSEK MEGKEZDŐDTEK:A HOTEL KÖTÖTTSÉGEK MIATT JAVASOLJUK A MIELŐBBI BEJELENTKEZÉST!!!

 

fiume2

Magyarország eddigi legnagyobb fejlődését eredményező dualista korszak kereskedelmi motorja elvitathatatlanul Fiume, a magyar tengeri kikötő. A város a századfordulóra a világ tizedik legnagyobb kikötőjévé vált azáltal, hogy negyven év alatt huszonegyszeresére növelte forgalmát. A fejlődéshez az anyaország 55 millió aranykorona értékű befektetéssel, és nagyon tudatos közlekedésfejlesztéssel járult hozzá.

Az útirányt az osztrák érdekeltségű Déli vasút konkurenciájaként kiépített MÁV fővonalon, a Budapest – Dombóvár – Gyékényes – Kapronca – Zágráb – Károlyváros – Fiume útvonalon tervezzük oda és vissza is. Kirándulásunk a mediterrán éghajlat legkellemesebb időpontjára, szeptember végére esik, amikor még jó eséllyel alkalmunk nyílik strandolásra, ezért szálláshelyünket, bázisunkat a kikötőváros környezetében lévő legjobb strandokkal rendelkező Crikvenicába helyezzük.

 

 

fiume3

Innen indulunk majd naponta felderíteni a magyar emlékeket, illetve megízlelni a vidék nyújtotta lehetőségeket.

Első ott töltött napunkon beutazunk Fiúméba és Abbáziába az emlékek feltérképezésére, míg másnap strandolással, hajókázással valamint a híres helyi ételek és italok kóstolásával múlatjuk az időt. Esténként illetve kora reggel mindig lesz módunk megmártózni a szálloda közelében a tengerben, illetve végigsétálni a korzón, a hűs tengeri szellőben hallgatva a hullámok morajlását, és a hangulatos helyi zenét.

Fiuméban megtekintjük a Magyar korszak legszebb emlékhelyeit: a Pfaff Ferenc tervezte vasútállomást, a Kormányzói Palotát, a Szapáry rakpartot, a Baross kikötőt, a Tengerészeti Akadémiát, az Adria palotát, a korzót és a magyar ipari fellegvár máig megmaradt gyárait. E helyen próbáljuk megidézni a Magyar korszak mindennapjait. A város híres szülöttei közül: Kádár János volt pártfőtitkár,Neményi Pál fizikus, aki nem más, mint Bobby Fischer sakkvilágbajnok édesapja.

Busszal továbbutazunk a Fiumétől pár kilométerre lévő Abbáziába, a Monarchia második legnépszerűbb üdülőhelyére. Abbázia fölé az 1396 méter magas Ucka hegye emelkedik. A hegy védelmében itt télen is enyhe az éghajlat, míg nyáron a hegy mérsékli a meleget, így klímája optimális a tüdőgyógyászathoz. A városban mediterrán növényzetű gyönyörű parkokban és pompás épületek – Grand Hotel, Operaház, múlt századi paloták és villák – sokaságában gyönyörködhetünk, megismerve közben a Monarchia arisztokráciájának és a magyar hírességek mindennapjait. Jókai Mór többször megfordult itt, többek között 1888-ban, amikor nevelt lánya, Jókai Róza hozzáment Feszty Árpádhoz, a Feszty-körkép alkotójához. Később is járt itt 1901-ben, a nála ötvennégy évvel fiatalabb feleségével, Nagy Bella színésznővel. Kezelték itt tüdővérzéssel tizenöt éves korában Füst Milánt. A Károly király-féle gyermeknyaraltatási akció jóvoltából üdült a városban József Attila.
Móra Ferenc 1927-ben itt fogott bele az Ének a búzamezőkről című regényébe. Megfordult Abbázia csodás part menti villáiban és üdülőiben Szabó Lőrinc, Karinthy Frigyes, Tamási Áron, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Ady és Móricz is, hogy csak a legnagyobbakat említsük.

A második ott töltött napon hajókirándulás keretében fiume5felderítjük a környező szigeteket, megismerjük a helyiek ételeit, italait, illetve e vidék történetét, ahová 140 éven keresztül egy nagyon sikeres magyar város is beékelődött.

Itt vagyunk a tengerparton!

- a világ legtisztább tengere az Adria
- csodás strandok
- természeti és kulturális örökségek
- gasztronómia, borok és pálinkák
- a horvátok szívélyes vendéglátása

 

 

Utazás:

Az alkalomhoz illően természetes vonattal utazunk, hogy már az utazás alatt szakmai előadásokon, vetítéseken és kvízjátékokon keresztül felkészülhetünk a látnivalók befogadására. Pihenésként a vonaton az Orfeum kocsi zenei, és az étkező- és bárkocsi gasztronómiai kalandokra csábít.

A vonatban élménykocsik, I. osztályú pullman kocsik és a Budapest étkezőkocsi – a régi szakácsunkkal – közlekedik. Előadások, ismertetők, gyerekprogram és zene, zene, zene… ismét a fedélzeten a Holiday Star csapata: Csilla, Dezső és Gyula

Házigazdák: Vincze Lilla és Szendrey András

Kísérőink: Orsi, Eszter, Györgyi, László, Dani, Domokos

Vendégeink nyakában most is ott lesz a kis tarisznya, benne minden jóval: a „kis Biblia” tudnivalói és a térkép teljes körű információt biztosít.

Vázlatos menetrend:

2017.szeptember 22. péntek

Budapest Nyugati pályaudvar 6:15

Kelenföld 650

Dombóvár 9:14

Kaposvár 10:10

Gyékényes 11:10-11:40

Zágráb 13:10

Rijeka 18:30

Busztranszfer: Crikvenica tengerpart, szállodák

Hotelekben szállásfoglalás, vacsora, a környék felfedezése

2017. szeptember 23. szombat

Reggeli után 8:30 Buszkirándulás Fiumébe és Abbáziába idegenvezetővel, hoszteszekkel

Opcionális egész napos program:

Buszos Utazás Fiumébe, Abbáziába, Pulába /az elsüllyedt Szent István hajó emlékutazás

2017. szeptember 24. vasárnap

Hajókirándulás Crikvenica – Krk sziget – Crikvenica – a hajón zenélünk, táncolunk

Délután szabadprogram

2017.szeptember 25.hétfő

Reggeli a szállodában 6:30-7:00

Buszok indulnak 7:30

Vonat indul Rijekából: 8:50

Zágráb 12:45

Gyékényes: 14:12-14:46

Kaposvár:16:05

Dombóvár: 16:52

Kelenföld: 20:05

Nyugati 20:45

Program ára: 63.000 Ft /fő

Tartalmazza:

Vonatdíj, üdvözlő- és búcsúitalok, falatkák, ebédek /első és negyedik napon/, hosztesz-szolgálat, transzfer a szállodába és vissza.Az alapprogram- az utazás nevének megfelelően- tartalmazza a Fiume, Abbázia buszos kirándulást idegenvezetővel, hoszteszekkel;reggeli utáni indulással,városnézésekkel,a helyszínen biztosított ebéd-szabadidővel,délutáni visszaérkezéssel.

I. osztályú pullman a szokásos extra szolgáltatásokkal felár: 20.000 Ft/fő

Opcionális program:

Hajókirándulás Krk szigetére zene, szórakozás a hajón, egy pohár ital:6.000 Ft/fő

Buszkirándulás Fiumébe, Abbáziába, Pulába idegenvezető+hoszteszek:Azoknak az utasainknak ajánljuk,akik szeretnének ellátogatni a római kori müemlékeket is magábó foglaló Pulába,és adózni a Szent István hajó emlékének. Korábbi reggelizést,indulást,hosszabb buszozást,kevesebb saját szabad időt,későbbi-vacsorai időben történő visszaérkezést jelent.
Fizetendő árkülönbség az Alapprogramban szereplő Fiume, Abbázia kirándulás kiegészítésére:6.000 Ft/fő

A vonatos alapprogramhoz hotel kell választanunk/ a feltüntetett árak a teljes 3 éjszakai elhelyezésre vonatkoznak/.

Választható Hotelek:

International – a központban, a tengerparti sétányon helyezkedik el.

AZ INTERNATIONAL HOTELBEN MINDEN SZOBÁNK ELKELT!

KÉREM VÁLASSZATOK AZ ALÁBBI 3 REMEK SZÁLLODÁBÓL!!!

Szocreál, 2 csillagos szálloda. Félpanziós ellátás, a vacsorához ital is jár, automatából csapolható italok: ásványvíz, üdítők, sör, bor

Ára: 34.000 Ft /fő 2 személyes elhelyezéssel

Hotel International Hotel International

Kedvezmények:

  • 6 év alatt ingyenes
  • 6-12 éveseknek pótágyas elhelyezés 50 % kedvezmény
  • 12-18 éveseknek 30 % kedvezmény
  • 18 felett 20 % kedvezmény

Felár:

  • egyágyas felár 30 %

 

Hotel Zágráb – központban, szocreál 2 csillagos szálloda, a tengerparti sétányon helyezkedik el. Félpanziós ellátás.
Ára: 2 személyes szobákban – 33.000 Ft/ fő

Hotel Zágráb

Hotel Zágráb

Kedvezmények:

  • 6 év alatt ingyenes
  • 6-12 éveseknek pótágyas elhelyezés 50 % kedvezmény
  • 12-18 éveseknek 30 % kedvezmény
  • 18 év felett 20 % kedvezmény

Felár:

  • egyágyas felár 30 %

 

Hotel Villa Ruzica – Elegáns 3 csillagos szálloda, a központhoz közel a dombon,
2 személyes elhelyezéssel, félpanzióval,vacsorához itallal az automatából, üdvözlő itallal – 38.000/fő

Hotel Villa Ruzica Hotel Villa Ruzica

felár: egyágyas elhelyezés plusz 9.000 Ft/fő

Kedvezmények:

  • felnőtt pótágy – 20% kedvezmény
  • pótágy 6-15 éveseknek – 50% kedvezmény
  • pótágy 6 éves korig gratis

 

Hotel Omorika – a parthoz közel, a központtól 2 km-re fekvő elegáns, 4 csillagos szálloda,félpanzióval, 44.000/fő 2 személyes elhelyezéssel.

Hotel Omorika Hotel Omorika

Kedvezmények:

  • 6 év alatt ingyenes
  • 6-12 éveseknek pótágyas elhelyezés 50 % kedvezmény
  • 12-18 éveseknek 30 % kedvezmény
  • 18 év felett 20 % kedvezmény

Felár:

  • egyágyas felár 30 %

Valamennyi szállodában ingyenes WIFI.
Az előzetesen lefoglalt szállodáinkban korlátozott számú szobaszámaink vannak, melyet a jelentkezés sorrendjében töltünk fel.

A Vasutazz Velünk utazásoknál bevált fizetési-anyagilag nem megterhelő megoldást- ajánlunk ennél az utazásunknál is.
Foglaláskor elegendő 20000 Ft / fő összeget befizetni. A továbbiakat egyéni választás alapján: havonta, negyed évenként, egy összegben stb. lehet törleszteni.