A ?Vasutazz Velünk? jövő tavaszi csúcsprogramja egy egyedülálló és megismételhetetlen Expedíció lesz, az Al-Dunára.
A program nagy sikerrel,kitűnő hangulatban lezajlott!
A megkapóan vadregényes tájak látványa mellett ?Expedíciónk? elsődleges célja, hogy a helyszínen emlékezzünk meg az Al-Duna szabályozásának gigantikus mérnöki munkájáról, amely korában a Szuezi és a Panama csatornák beruházásaival egylapon volt említhető. Egyáltalán nem véletlen, hogy Jules Verne a ?Dunai hajós?, míg Jókai Mór az ?Aranyember? című regényeiben emléket is állít a Dunán legyőzendő akadálynak. Expedíciónk tisztelgés a 125 éve elhunyt Baross Gábor előtt, aki pont e heroikus munka során fázott meg úgy, hogy 44 éves korában, 1892. május 9-én tüdőgyulladásban meghalt.
Utazásunk első napján Temesvárral, Bánát fővárosával ismerkedhetünk meg. Az ősi vár a törököktől legutoljára felszabadított Kárpát medencei terület központja, melyet a Habsburg birodalom külön tartományként kezelt, és e tartomány fővárosaként Temesvárt Bécs mintájára építette ki. A soknemzetiségű város mára Románia egyik legnagyobb városa. A magyar időkre az ősi váron kívül a Hunyadiak kastélya, a belváros teljesen összehangzó eklektikus épülettömbjei, a templomok, valamint a külvárosok, Józsefváros, Gyárváros megmaradt nevezetesebb épületei mellett, a történelmi események és az itt született nagy magyarok, például Klapka György emlékeztetnek, amely emlékhelyeket lehetőség lesz felkeresni.
Mindkét éjszakát Herkulesfürdőn töltjük, amely a mai napig radioaktív gyógyvizeiről és frontoktól kíméletes oxigéndús klímájáról híres. A magyar időkben, Európa egyik legszebb fürdőhelyén épült épületek, még ma is esztétikai élményt nyújtanak. A vasútállomás és a szállodák közötti autóbuszos transzfer során lesz alkalom gyönyörködni a tájban. A Cserna folyó szurdokvölgyében a többszáz méteres függőleges sziklafalak, a sziklafalas Domogléd hegy gerincén az egyedi magyar fenyőkkel, felejthetetlenül szépek.
Második nap autóbusszal utazunk Szörényvárba, ahonnan felhajózunk a Dunán a Vaskapu I. erőmű zsilipjén felemeltetve magunkat, majd áthajózunk a Kis- és Nagy-Kazán-szoroson, ezalatt szakértők előadásában megismerkedhetünk, a XIX. századi nagy beruházás részleteivel. A legmagasabb elért folyamkilométernél megkoszorúzzuk annak a 85 munkásnak az emlékét, akik e monumentális munka során vesztették életüket.
Harmadik nap visszaúton megállunk Aradon, hogy a város nevezetességeinek megtekintése mellett, mintegy Expedíciónk tevékenységének zárásaként a ?Vasutazz Velünk? baráti társaság közösen megkoszorúzza az Aradi vértanúk és a Szabadság emlékművet. Arad városában a történelmi helyszínek mellett, a modern kor technikai zsenije előtt is tiszteleghetünk. A város nagy szülötte Neumann János, a számítógép feltalálójának szülőháza is a régi idők emlékeit gazdagítják. Természetesen Aradon nem szabad elfeledkeznünk a Marosról sem, melynek partján akár egy jót sétálhatunk is.
Az alkalomhoz illően természetesen vonattal utazunk, hogy már az utazás alatt szakmai előadásokon készülhessünk fel a látnivalókra, valamint pihenésként lehetősége legyen utasainknak vonati ?sétákra?, Orfeumi tánclehetőségre, bár- és étkezőkocsi használatra.
Reméljük, az utazás alatt kínált programjaink feledtetni tudják az út hosszúságát, és csak egy röpke kirándulásnak tűnik majd Expedíciónk.
Utazás: a MÁV Start menetvonalán a Rákóczi-Traxx mozdonnyal a teljes útvonalon(!), valamint a MÁV Nosztalgia Élményvonati szerelvényével. A vonatban 2. osztályú élmény kocsik, I. osztályú Pullman kocsik, a Budapest étkezőkocsi ? a régi szakácsunkkal Balázzsal ? és az Orfeum kocsi (programok: előadások, ismertetők, gyerekprogram, zene) közlekedik.
Precíz szervezés, melynek középpontjában Utasaink állnak és a jó hangulat!
A vonat háziasszonya: Vincze Lilla
Házigazda: Szendrey András
utaskísérők: Orsi, Eszter, Györgyi, Halmai Laci, Dani, Domi és Attila,Zoli,Andris
- április 29. szombat
Indulás Budapest-Nyugati pu.: 6:45
Szolnok 08 :01, Békéscsaba 08 :56 felszállási lehetőségek
Ebéd a vonaton
Temesvár érkezés 12:45-15:35 Városnézés villamossal
Herkulesfürdő érkezés 18:35
Busztranszfer szálláshelyre, vacsora a hotelben, esti fürdőzés vagy a régi városrész megtekintése
- április 30. vasárnap
Reggeli után a hely felfedezése, ezután 10:30 busztranszfer a Szörény vári hajóállomásra
Hajózás, mely ebéddel kezdődik, majd hajóátemelőn áthaladva behajózunk a Vaskapuba (KAZÁN 5 kép)
A Duna szépségének felfedezése után zenés-táncos előadás a hajón.
sztárvendég: Vincze Lilla és meglepetés?.
Orsova kiszállás, busztranszfer a szálláshelyre, vacsora
- május 1. hétfő
Reggeli után rövid helyi buszos kirándulás Herkulesfürdőn
Vonatindulás 10:00
Ebéd a vonaton
Érkezés Aradra – városnézés villamossal, koszorúzás 14:01-17:20
Visszaútban Békéscsaba, Szolnok, Kőbánya-Kispest megállás
Érkezés Budapest-Nyugati pu. 20:05
Az alap program díja: 52.000 Ft/fő
Tartalmazza:
Vonatos utazás 2.osztályon Schlieren élménykocsiban
Fogadó ital és falatka induláskor, Partiumba érkezéskor és visszainduláskor
Temesvár és Arad városnézés, villamossal, hostess kísérettel
Transzferek a hotelbe, a hajóhoz és vissza
Hajókázás, ebéd, műsor a hajón
Bucsúital a vonaton
Nem tartalmazza:
A Választható 1. osztályú elhelyezést – Pullman kocsiba a jegyek elfogytak !
Korlátozott számban az Istropolitan szalonkocsiba jegyek válthatók 15.000 Ft/fő áron.
Biztosítás díja:1650 Ft/fő,Hotelok választás alapján
Vonaton 2 fogásos ebéd – előzetes megrendelésre 1.500Ft/ebéd
Ebéd és vacsorák alkalmával a fogyasztott italokat
Választható Szállodák (valamennyiben ingyenes fürdő, szauna használattal):
Diana*** 3 csillagos hotel 2 éj, 2 személyes szobában reggelivel és vacsorával 17.500/fő
Single ár: 2 éj, reggeli és vacsorával 26.000 Ft/fő
Ferdinánd**** 4 csillagos hotel,rendelkezésünkre álló kontingens értékesítésre került,jelenleg nem foglalható!